A magyar költészet napja

Április 11.  a magyar költészet napja, József Attila születésnapja. Ez így leírva olyan egyszerűnek tűnik, és mégis mennyi mindent jelent, számomra legalábbis. Soha nem voltam az az ember, aki úgy igazán rajongott a versekért, hozzám mindig is a próza állt közelebb. Az iskolában prózamondó versenyekre jártam és faltam a regényeket. A versek csak irodalom órán kerültek a látószögembe, de ritkán keltették fel a figyelmemet. Az első komolyabb találkozásom József Attilával történt olyan 13 éves koromban. Megszereztem egy verseskötetet és elkezdtem olvasni, mint a regényeket. Kinyitottam és csak lapoztam és lapoztam. Egy délután alatt átolvastam szinte az egész életművét, majd újrakezdtem. Nagyon sokáig kitartott bennem ez a rajongás és most is azt gondolom, hogy az ő életműve az, amelyet a legjobban ismerek.

Mégis úgy gondolom, hogy a nagybetűs költő nálam Pilinszky János. Nem tudom leírni, hogy miért egyszerűen csak tudom, mert ő is tudja. Tudja minden gondolatom, érzésem. Valahogy neki ez olyan könnyen megy. Nem csak tudja, hanem szavakba tudja formálni és tőle minden olyan egyértelmű és egyszerű.

Az aktuális kedvencem:

Terek

A pokol térélmény. A mennyország is.
Kétféle tér. A mennyország szabad,
a másikra lefele látunk,
mint egy alagsori szobába,
föntről lefele látunk, mintha
egy lépcsőházból kukucskálnánk lefele
gy akarattal nyitva hagyott (felejtett?)
alagsori szobának ajtaján át.
Ott az történik, ami épp nekem
kibírhatatlan. Talán nem egyéb,
kibontanak egy rongyosládát,
lemérik, hány kiló egy hattyú,
vagy ezerszeres ismétlésben
olyasmiről beszélnek azzal
az egyetlen lénnyel, kit szeretek,
miről se írni, se beszélni
nem lehet, nem szabad.

És zenével még szebb:
https://www.youtube.com/watch?v=ihaUIgoHmHU